Szépnek lenni: az emberek örök vágya.

Kleopátra szamártej-fürdője óta sok idő telt el, s bár reneszánszukat élik a természetes alapanyagokból álló kozmetikumok és kezelések, a tudományos eredmények nyomán is mind több új szépészeti eljárás születik. Szentendrei stúdiónkban egyebek mellett ilyen forradalmian új, személyre szabott elektrokozmetikai arc- és testkontúr kezelési technikákkal, egyedülálló fájdalommentes gépi gyógypedikűrrel, fodrászattal, kézápolással, műkörömépítéssel, szoláriummal, vibro trainer-rel, infraszaunával várjuk vendégeinket. Az ápoltság, a kellemes megjelenés persze nem csak a nők kiváltsága: a férfiak is megtalálhatják teljes körű szépészeti- és wellness szolgáltatásaink között az igényüknek megfelelőt, de szeretettel várjuk szüleikkel együtt a legkisebbeket is.

Szépészeti stúdiónk több mint egy kozmetikai szalon: egyúttal iskola is. Olyan oktatási intézmény, amelyben a rohamléptekben fejlődő szépségipar legmodernebb eljárásaival, például a világszenzációnak számító növényi őssejt-terápiás kezelésekkel és termékekkel ismerkedhetnek meg a jövő kozmetikusai, fodrászai, kéz-, és lábápolói. Intézményünk egyik nagy előnye, hogy nálunk a képzési idő sokkal rövidebb, csaknem fele, mint az állami szervezésű oktatásban. Ráadásul az állami képzésben megszokott eljárástól eltérően, intézményünk az elméleti oktatás mellett a gyakorlati felkészítést is helyben biztosítja.

thumb_anirod-1 thumb_anirod-2 thumb_anirod-kabin

Szentendrei kozmetikánk, fodrászatunk és képzési intézményünk hírei

SHELLAC

a XXI. század körömkozmetikuma


Minőségi hipoallergén Shellac UV zselélakk egyesíti a körömlakkozás egyszerűségét az UV zselé tartósságával, leoldható formában.

A Shellac a természetes körmök megerősítésére és a garantáltan minimum 14 napig tartós, magas fényű, sérülésmentes körömlakkozásért kifejlesztett körömkozmetikum.

A Shellac-kal a legtürelmetlenebb vendég is elégedett, hiszen azonnal szárad.


Úgy tökéletes, ahogy van - és 10 perc alatt leoldható, anélkül, hogy a köröm felszínét reszel­ni kellene.


Lakkozás, amely azonnal száraz, és sokkal tartósabb, mint a hagyományos körömlakkok.

Próbálja ki Ön is!

Egy szín: 6 500 Ft

Francia:   7 500 Ft



Színeltávolítás mesterfokon

Új formula a színmegváltoztatásban
OXI RELOAD–Color Corrector oxidációs pigment eltávolító

Az Oxy Reload egy olyan innovatív professzionális hajkozmetikai termék, mely teljesen megszünteti a fodrászok színmegváltozatási korlátjait, javítja lehetőségeit, minőségét és hatékonyságát. Minden típusú tartós színmegváltoztatás esetén, legyen az tartós hajfestés, vagy szőkítés, az Oxy Reload elengedhetetlen segítség a fényes és csillogó hajszín eléréséhez.
Oxy Reload nem „csodaszer”, de a tudatos használata és a hatásmechanizmusának ismerete a gyakorlatban a fodrásznak új távlatokat nyit meg a tökéletes hajszín elérésében és új szolgáltatási lehetőségeket nyújt vendégei számára. A csodálatos hajszínek és szőkítések eléréséhez az Oxy Reload nélkülözhetetlen, akár az extrémebb és erőteljesebb színmegváltoztatás esetén is, úgy hogy nem bontja meg a haj szerkezetét és nem érinti haj természetes pigment állományát.

A haj folyékony aranya

Egyenesen Marokkóból
Tudtad, hogy mitől tökéletes mindig Salma Hayek, Diane Krueger vagy Fergie hajkoronája? Hát persze, hogy nem….
Hollywood titkai csak kevesek számára hozzáférhetőek.
Képzeld el, hogy a legproblémásabb vendégednek is gyönyörű és egészséges hajat tudnál varázsolni…. vagy, a hófehérre szőkített vendéged is csillogóan puha frizurával távozik az üzletedből…. Hihetetlennek tűnik? Pedig igaz lehet…. A titok neve: argán olaj, vagyis maga a „folyékony arany”. Az argan olaj a fiatalság bájának megőrzője, olyan elixír, amelyet se előtte, se utána nem találtak a természetben. A nők egyik leggyakoribb problémája, hogy hajuk könnyen zsírosodik, a hajvégek töredezettek, a fejbőr viszket, korpásodik, és sokan szenvednek hajhullástól. Arról nem beszélve, hogy még egy jól vágott frizura is szárítás után gyorsan összeesik, és tartósságát a nők mindenféle szerekkel próbálják életben tartani, sokszor eredménytelenül. Magyarországon eddig még nem volt elérhető professzionális használatra100% tisztaságú argán olaj, ami elengedhetetlen eszköz a fodrászok számára! Ugye most már érted miért van szükséged a természet e csodás ajándékára? Felkészültél rá, hogy hamarosan betelik a határidőnaplód? Próbáld ki Marokkó csodás adományát az argán olajat és a sikered garantált.
Ismerkedj meg a berber nők ősi kincsével, a marokkói olajjal: Sivatagi elixírnek, de hívják folyékony aranynak is
A marokkói vagy argán olaj az egyik legkülönlegesebb zsiradék a földön, kivételes kozmetikai tulajdonságai miatt a hírességek is előszeretettel használják a mindennapos hajápolásban. Ha szeretnél saját, vagy vendégeid problémáira egy tuti megoldást, próbáld ki te is a természet e különleges ajándékát. Most már nem kell Marokkóban vagy Tunéziában utaznod, hogy ott vásárold meg az argánolajat, mert nálunk megkaphatod.

A folyékony arany
A berber nők már évszázadok óta borostyán sárga olajjal védik arcukat a széltől és a forró naptól, így mára az általuk használt argánolaj az egész világon népszerű szépségápolási szérummá vált.  Az argánfa (Argania spinosa) egy több millió éve őshonos fa, mely egyedül Marokkó délnyugati részén, a Sous-völgy sziklás vidékén terem meg. Hagyományosan az olajat kézzel készítik. A helyi asszonyok összegyűjtik a fa termését, melyet meghámoznak, összetörnek, napon megszárítanak, majd a mandulákból kipréselik az értékes olajat.
Az argánolaj így tiszta, természetes eredetű, több mint 80%-ban tartalmaz értékes telítetlen zsírsavakat, fenolokat, karotint és olyan fontos növényi szterolokat, mint a schottenol vagy a spinasterol. Az argánolaj alfa-tokoferol tartalma kimagasló, mely az E-vitamin legértékesebb forrása.
Az antioxidánsokban és esszenciális zsírsavakban dús olaj megújítja a roncsolt haj szerkezetét, és visszaállítja a tincsek rugalmasságát, kezelhetőségét. Az olaj magas proteintartalma enyhíti a fejbőr irritációját, segít megakadályozni a tüszők gyulladását, és véd a környezet káros hatásaitól.
Mosás előtt kend be száraz, fénytelen tincseidet argán olajjal, töredezett hajszálak esetén pedig masszírozd be közvetlenül a hajvégekbe, majd negyed óráig hagyd fenn. Az ultrakönnyű kondicionáló formula nem ragad, intenzíven növeli a hajstruktúra nedvesség- és folyadéktartalmát, így puha, lágy és fényes látványt eredményez.
Az argánolaj - bármilyen furcsa - csökkenti a faggyútermelést, óvja és hidratálja a haj struktúráját, így használható minden hajtípusra.
A marokkói olajból készült ápoló samponok és balzsamok a bennük lévő értékes tápanyagok miatt tökéletesen regenerálják a festett, színezett haj állagát és élénkítik a tónusokat. A termékek szulfát-, foszfát- és parabén mentesek, így nem okoznak bőrirritációt és allergiát sem.

Használata
Masszírozzunk el néhány cseppet a tenyerünkön és oszlassuk szét a hajon hajformázás előtt vagy azt követően.

A táblázat körülbelüli használati mennyiségeket tüntet fel, de függ a hajszál porozitásától, vastagságától és mennységétől

2-4 ml    rövid haj
4-7 ml    közép hosszú haj
6-9 ml    hosszú haj

Nedves hajon:
hihetetlen módon növeli a haj hidratáltságát és újjáalakítja a hajat. Ha hajformázás előtt használjuk, megkönnyíti a haj fésülhetőségét és a hajkefe használatát, ezen kívül védelmet biztosít a hőforrások által leadott hővel szemben. Feléleszti, puhává és fésülhetővé teszi a hajat. Megszünteti a hajtöredezettséget és védi a hajat a külső környezeti hatásokkal és egyes termékekben jelenlévő kémiai anyagokkal szemben.

Száraz hajon:
kiküszöböli az elektromos feltöltődöttséget, csillogást ajándékoz a megfakult, opálos hajnak.

Szakember tanácsa:
Kényeztesd fürtjeidet hetente egyszer éjszakai regeneráló pakolással, majd ébredés után mosd ki hajadból az olajat.
Zsíros hajra olaj?
Ha nagyon zsíros a hajad, hígíthatod az argánolaj0t fele-fele arányban mandulaolajjal.

Figyelmeztetés:
Ajánlatos elkerülni a termék szemmel és szájjal való érintkezését. Esetlegesen ,ha belekerül a szembe, vagy szájba, gondosan ki kell mosni. Védjük hőforrásoktól. Gyermekek kezébe nem kerülhet. Az olajat tárold sötét és hűvös helyen, így nem romlik meg, és állaga sem változik.

Tavaszi termékakció

2012. május 1-től minden La Biocome lakossági termékünkre 30% kedvezményt biztosítunk.

A termékek használatával kapcsolatban keresse kozmetikusunkat.

Az akció visszavonásig érvényes.

Teljes megújulás csomag

Feltöltő és regeneráló kozmetikai kezelés Collagén ampullával
Letisztítjuk, peelingezzük a bőrt, majd iontoforézis segítségével egy Collagén ampullát juttatunk a hám mélyebb rétegeibe. Ennek hatását és felszívódását segíti a 25 perces masszázs. A kezelés végén egy maszkkal zárjuk a regenerálást.

Pedikűr
A pedikűrtechnológia csúcsát jelentő készülék halk, minimális rezgéssel működik. A finom és jól adagolható vízpermet optimálisan hűti, fertőtleníti, tisztítja a munkaterületet, így a kezelés fájdalommentes és higiénikus. A rendszeres pedikűr és a folyamatos otthoni ápolás elengedhetetlen feltétele a láb higiéniájának.

Kefés testpeeling
A bőr intenzív légzését, hatóanyag felvételének fokozását az elhalt hámsejtek eltávolításával érjük el. Egy puha szőrű kefe segítségével peelinggezzük át a testet. A teljes testpeelinget követően a bőr puhává, selymessé és hidratálttá válik.

Frizurakészítés hajvágással
Ne csak a testük, hanem a hajuk is szépen formálódjon.

               26.300.-    helyett        20.900.-


Csomagajánlatunk érvényességi ideje 2012. június 20.

Pihentető kezelés csomagunk

Bio Face Lifting maszk
Az arc letisztítása után egy 100 %-os aloe gél és egy aloe por keveréke kerül fel a bőrre. Ez a maszk 28 percig marad az arcon, ez idő alatt megszárad és látványosan kifeszíti a bőrt. Aktiválja a nyirokrendszert, vérkeringés serkentő, kötőszövet erősítő, elősegíti az elhalt hámsejtek leválását és a káros anyagok eltávolítását a mélyebb rétegekből, nedvességmegkötő, regeneráló, valamint javítja az általános bőrképet.

Paraffinos kézápolás
A paraffin rendkívüli hőtároló tulajdonságokkal rendelkezik. Tágítja a pórusokat, fokozza a vérkeringést, lehetővé teszi a hidratáló krémek mélyebb felszívódását, erősíti a kötőszövetet. A kezelés hatására a száraz, durva és repedezett bőr puha, bársonyos és rugalmas lesz.

Lakkozás
Ha nem is a lakkozás, de a körömfestés ősi művészet, gondoljunk csak Indiára vagy Egyiptomra. A fáraók körmét arannyal vonták be, hogy hatalmukat így mutassák meg.
A szolid színárnyalatok ápolttá, elegánssá teszik a körmöket.

Kefés testpeeling
A bőr intenzív légzését, hatóanyag felvételének fokozását az elhalt hámsejtek eltávolításával érjük el. Egy puha szőrű kefe segítségével peelinggezzük át a testet. A teljes testpeelinget követően a bőr puhává, selymessé és hidratálttá válik.

Ampullás hajápolás szárítással
Nem csak a belsőnknek, a hajunknak is szüksége van megújulásra. Próbálják ki az új vitaminos, tápláló ampullánkat, amely csodát tesz a hajjal.

               19.000.-    helyett        14.900.-

Csomagajánlatunk érvényességi ideje 2012. június 20.

Tavaszi felfrissülés csomag

Gyantázás                                                                                                                                                                                                                                                                              Térdig lábgyanta, hónaljgyanta, bikini gyanta.
A gyantázás során az a cél, hogy minél kevesebb fájdalommal, minél kisebb kárt okozva a hámnak, a lehető legalaposabban szedjük ki a bőrből a szőrszálakat. A gyanta megtapadását legtöbbször hintőporral segítjük elő. Ez a bőrt szárítja, és egyben megvédi a hő és a gyantatapadás okozta ártalmaktól.

Szempillafestés és Szemöldökfestés                                                                                                                                                                                                                  Egy kis csillogás a szempilláknak is jár. Tartós szemöldök- és szempillafestésünk csodás tekintetet kölcsönöz.

Manikűr és Lakkozás                                                                                                                                                                                                                                                         Kezünk és körmeink folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, és a különböző vegyi hatásoknak. Egy ápolt kéz, már fél siker egy üzleti tárgyaláson, vagy egy randevún. Mi gondoskodunk a megfelelő eleganciáról.

Frizurakészítés                                                                                                                                                                                                                                                                          Az ápolt külső elengedhetetlen feltétele egy hajmosással, szárítással elkészített hajkorona.

               15.300.-    helyett        11.900.-

 Csomagajánlatunk érvényességi ideje 2012. június 20.

Fogyókúra verseny

Az elmúlt egy évben sikeresen fogyasztottunk jó néhány vendéget kezeléseinkkel, odaadásunkkal, kitartásunkkal, támogatásunkkal. Most eljött az idő, hogy versenyt hirdessünk vendégeink között, hogy ne csak mi lehessünk büszkék sikereinkre, hanem Önök is büszkén vállalhassák külsőjüket.

 

Különböző kezelési technikákat alkalmazunk, melyek más-más hatással vannak zsírsejtjeinkre, kötőszövetünkre.

- Serkentjük a nyirokáramlást, ezzel elősegítjük a lerakódott méreganyagok elszállítását.

- „Feltörjük” a zsírsejteket, hogy könnyebben távozzon szervezetünkből a zsír.

- Feszesítjük a kötőszövetet, hogy megakadályozzuk a nemkívánatos megereszkedett bőrt.

- Hideg-meleg aromaterápiával oldjuk a zsírt.

- Body Wrapping technikával „csomagoljuk” be vendégeinket, mellyel kipréseljük a szervezetből a káros anyagokat, zsírsejteket és feszesítjük a bőrt.

- Infra szauna segítségével méregtelenítjük a szervezetet és erősítjük az immunrendszert, mert ez idő alatt alaposan igénybe vesszük!

 

A fogyókúra ideje alatt a szervezet belső támogatására mi biztosítunk egy Aloe Vera Barbadensis tartalmú italt. Ez a sűrítmény tiszta, hidegen préselt Aloe Vera növényi szaft, mely több mint 160 aktív hatóanyagot tartalmaz. Többek között A-, E-, C-vitamint, B-vitamin komplexet, ásványi anyagokat, nyomelemeket, esszenciális aminosavakat, enzimeket. Ez az ital belülről méregteleníti, ápolja, szépíti a szervezetet, erősíti az immunrendszert.

Ezen kívül rettentően fontos a napi folyadékbevitel. Minden nap 2-3 l folyadékot, azaz tiszta vizet kell meginni. A méregtelenítés elengedhetetlen feltétele a víz. Ha nem iszunk elegendő mennyiségű vizet, besűrűsödik a vérünk, nem tud kiválasztani a vesénk, a májunk és a méreganyagok csak tovább halmozódnak. Arról nem is beszélve, hogy rendkívüli módon megnehezítjük belső szerveink működését és sejtjeink hidratáltsága is nagymértékben csökken.

 

Szeretnénk, ha igazi csapatszellem születne a fogyókúrázók között. Mind sorstársak vagyunk ebben a küzdelemben, így kötelességünk segíteni egymást. A programban résztvevők együtt futhatnak, gyalogolhatnak, támogatva társaikat a kitűzött cél elérése érdekében. Szervezett útvonalon, rövid távolságokat megtéve edzünk.

 

Segítséget nyújtunk az életmódváltásban. Speciális étrendeket ajánlunk, különböző összetevőkből.

 

Folyamatosan mérjük a vendégeket. Először cm-ben mérhető eredményeink lesznek. A kg-ban mérhető súlyváltozás csak kitartó, következetes, 2-3 hónapos munka után válik valósággá. Nem szabad elfelejteni, hogy a felszedett kilók nem egyik napról a másikra alakultak ki, hanem évek alatt formálódtak testünk különböző részein. Ezektől nem szabad hirtelen megszabadulni, mert az csak a „jojó” effektushoz vezet. Mi biztosítunk egy egyenletes, lassú, de tartós fogyást. Az eredmény megtartható, ha nem térünk vissza a régi életmódunkhoz. Mindenképpen változásnak kell történnie, ami nem nehéz, hiszen a kúra alatt már megtanultuk a megfelelő táplálkozás szabályait. Valamint hozzászoktunk a rendszeres testmozgáshoz.

 

Természetesen díjazzuk azt a személyt, aki a legtöbb cm-t elveszíti. Visszanyerheti 1 hónapos kezelési kúrájának árát, kupon formájában.


Amiről vendégeinket tájékoztatni kell:

-           mérhető eredmény csak a vendég együttműködésével érhető el

-           cellulit kezelést csak kúrában érdemes igénybe venni

-           a kúrát diétával javasoljuk kiegészíteni

-           cukor, zsír, kávé, alkohol, cigaretta fogyasztása kerülendő

-           a napi folyadékbevitelt 2,5-3 literre kell emelni

-           kezelés előtt 1 órával már szilárd ételt nem ajánlott fogyasztani

-           sporttal kiegészítve hatásosabb és tartósabb eredmény érhető el

-           a kezelést érdemes otthon is folytatni, vérbőségfokozó készítményekkel kiegészíteni

Újdonság

Új munkatárssal bővült az Anirod Stúdió csapata. Kovács Márti, aki a szentendreiek körében ismert, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező fodrász kolléganő személyében.

Sminktetoválás

 

 

„Láthatatlan szépség = sminktetoválás”

Minden sminktetoválást hosszú évekig viselünk, ezért a legfontosabb, hogy csak olyan szakemberrel végezze, akit előzőleg megismertünk, és meggyőzött tudásával, szakmai referenciáival arról, hogy a lehető legjobb kezekbe helyezzük tartós szépségünket. Sajnos, nagy különbség lehet egy-egy sminktetoválást végző tudása és tapasztalata között, ezzel az elvégzett munka minősége és tartóssága is változhat.

Az Anirod Szépészeti Stúdióban a sminktetoválás eredményességét maximális előkészülettel, képzett szakemberrel, és a létező legjobb technikai feltételekkel segítjük.

A sminktetoválással kiemeljük az arc szépségét és segítjük korrigálni azokat a formákat és területeket, amivel elégedetlenek vagyunk.

A tetoválás készítésekor helyi érzéstelenítést alkalmazunk.

A sminktetoválást megelőzően egy személyes konzultációra van szükség. Megismerjük egymást, és megbeszéljük, hogy a vendégünk milyen sminktetoválást szeretne, mik az elképzelései. Mi javaslatot teszünk, hogy ezt milyen technikákkal, milyen szín, illetve formai lehetőségekkel lehet megvalósítani, és ezt be is rajzoljuk. Le sem kell törölnünk a berajzolt formát, így távozás után, otthoni körülmények között is megnézheti a sminktetoválásának tervét, és azoknak is megmutathatja, akiknek a véleménye fontos az Ön számára, így valóban jó döntést hozhat. Ha Önnek már van sminktetoválása, akkor is szükséges a konzultáció. Látnunk kell a régi állapotát, formáját is ahhoz, hogy az elképzelt korrekció megvalósítható-e. A konzultáció során bemutatjuk a tetováló gépet, és tájékoztatjuk magáról a kezelési folyamatról, az esetleges kizáró körülményekről is.

Ha Ön a konzultáció után úgy dönt, hogy megbízik a felkészültségünkben és a szakmai referenciáink is meggyőzték arról, hogy velünk szeretné elkészíttetni a tartós sminket, akkor már csak egy teendő maradt, előzetesen időpontot egyeztetni. Ahhoz, hogy valóban tartós és szép sminket kapjunk, a kezelést megelőzően és az utókezelési fázisban is, a szakemberrel megbeszélt szabályokat be kell tartani.

A sminktetoválást követő 30-90 nap között egy korrekcióra várjuk kezelt vendégeinket. Ekkor megtörténik a tetovált smink teljes átvizsgálása, az esetleges formai és színbeli eltérések korrigálása. Erre mindenképpen szükség van, még akkor is, ha Ön úgy látja, hogy tökéletes lett a sminktetoválása. A szakember szeme az esetleges apró eltéréseket is észreveszi, amit egy laikus nem lát. Ezek a korrigálatlan területek, több hónap elteltével az Ön számára is láthatóvá válnának és csökkenthetik a tetovált smink tartósságát.

Fő szempont tehát: dupla annyi pigment, dupla ideig tart!

A sminktetoválás mindenkori ára magába foglalja, az előzetes konzultációt, és a 90. napig elvégzett korrekciót.

 

 

Az Anirod Szépészeti Stúdió külső munkatársa, Jávori Katalin, aki mesterkozmetikus fokozattal rendelkező szakoktató, sminktetováló szakember és tréner. A német Riso cég iskolázta be, amely Európa legjobb sminktetováló gép gyártója címet is elnyerte. Jávori Katalin rendszeresen részt vesz a Riso cég által szervezett évenkénti továbbképző tréningeken.

A Ri-soft® lining egyedülálló 3. generációs permanent make-up, ami a Riso siker rendszere. A Riso soft liner 3030-as gép tűrendszerét a rendkívüli stabilitás és a magas leütés szám jellemzi. A kézi fej nem gyakorol nyomást a bőrre, ez lehetővé teszi a lágy, szinte teljesen fájdalommentes pigmentálást. A tűk kemények, speciális platina ötvözetből készülnek és a munka során soha nem veszítenek élességükből. A Riso tű, szemben az akupunktúrás tűkkel, a vibráló mozgásból fakadóan semmilyen sérülést, ödémát nem okoz. Ne feledjük: az akupunktúrás tűket akupunktúrás orvosi kezelésekhez, egyszeri bőrbe történő szúráshoz fejlesztették ki! A tartós sminktetoválás végzésekor a tű 100.000 alkalommal érinti a bőrt, nem pedig egyszer. A leütés száma száztól kettőszáztízig változtatható másodpercenként. Ez elengedhetetlen a különböző bőrterületeken való tökéletes munkához. Beállíthatjuk minden bőrtípus legoptimálisabb leütés számát. A Riso cég orvosokkal és kutató szakemberekkel dolgozta ki a Ri-soft®care előkezelő és utóápoló termékeket, speciálisan a permanent make-up-hoz. Ezekkel elkerülhetjük a szükségtelen festékkimosódást és a vendég tökéletesen lezárt pórusokkal kezdheti a bőrápolást.

A Riso soft colour anyagok természetes eredetűek, kiváló minőségűek és rendkívül magas pigment tartalommal rendelkeznek. Az alkalmazott pigmenteknek valós összetételét három bevizsgálási igazolás bizonyítja (Zertifikat, Dermatest, CTL Bielefeld GmbH). Nem tartalmaznak rákkeltő anyagokat, ennek eredményeit embereken végzett kísérletekkel, tesztekkel igazolták. A Riso soft profi colour pigmentek kiváló minőségét bizonyítja, hogy színárnyalataikat nem változtatják, dermatesztjük „Sehr Gut” minősítésű. Természetes szem-, szájkontúr vonalat és természetes szemöldök szálakat eredményeznek.

A sminktetoválás ideális megoldást nyújt minden korosztály számára, akik igényes, ápolt külsővel szeretnének mindenkor megjelenni.

 

Áraink:

Szemöldök:

szálas szemöldök 48.000Ft

3D szemöldök (satír és szálazás) 58.000Ft

 

Szem:

szempilla sűrítés (felső szemhéjon) 33.000Ft

alsó szemkontúr 35.000Ft

feső szemkontúr 43.000Ft

füstös hatású, satírozott kontúr 70.000Ft

 

Száj:

szájkontúr  49.000Ft

szájkontúr lágysatír 75.000Ft

teljes satír 99.000Ft

1. oldal / 2